Barion Pixel

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Tartalomjegyzék

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) érvényesek a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. által üzemeltetett www.harkanyshop.hu honlapon (továbbiakban: „Webáruház“) elérhető és megvásárolható termékekre.

Az ÁSZF hatálya kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre, amely a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. Webáruház és a Vásárló (a továbbiakban: „Vásárló”) között elektronikusan jön létre. Vásárló alatt értjük valamennyi természetes és jogi személyt, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyokat. A Vásárló fogalma magában foglalja a fogyasztó fogalmát. A Ptk. 8:1.§ 3. pontja értelmében fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.

A Webáruházban történő vásárlás során az erre kialakított jelölő négyzeti gomb megnyomásával a Vásárló elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéseket.

Tájékoztatjuk Vásárlóinkat, hogy az online rendelésekkel, a szállítás folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdések esetén a jelen ÁSZF-ben megadott elérhetőségeinken állunk rendelkezésére.

A Vásárló szerződéses partnere:

A Webáruház használatával kapcsolatos megkötések

Cégnév: Harkányi Gyógyfürdő Zrt.

Székhely és levelezési cím: 7815 Harkány, Kossuth L. u. 7.

Cégjegyzékszám: 02-10-060174

Cégjegyzéket vezető törvényszék cégbírósága: Pécsi Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 11540469-2-02

Statisztikai számjel: 11540469-9604-114-02

Cégjegyzésre jogosultak: Dr. Muity György igazgatóság elnöke, Szilágyi Tibor igazgatóság tagja, Herendi Ferenc igazgatóság tagja

Kereskedelmi tevékenységre vonatkozó nyilvántartást vezető hatóság:
Harkány Város Polgármesteri Hivatal

Kereskedelmi nyilvántartási szám: XIII/12860/2017/B

A tárhely-szolgáltató adatai:

A tárhely-szolgáltató cégneve: Versanus Informatikai és Szolgáltató Kft.

A tárhely-szolgáltató székhelye: 1138 Budapest, Mura u. 4. 9. em. 7.

A tárhely szolgáltató elektronikus elérhetősége: support@versanus.eu

A tárhely-szolgáltató weboldala: https://versanus.eu/hu 

Ügyfélszolgálat telefonszáma: +36-30/572-7711

Ügyfélszolgálatunk telefonon az alábbi időszakokban érhető el: munkanapokon: 8:00–16:00

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ünnepnapokon és hétvégén az ügyfélszolgálat nem elérhető.

Ügyfélszolgálat elektronikus elérhetősége: webaruhaz@harkanyfurdo.hu

Kiskorú, vagy cselekvőképességében korlátozott személy csak törvényes képviselője beleegyezésével veheti igénybe a Harkányi Gyógyfürdő Zrt Webáruház szolgáltatásait. Ezen beleegyezés megszerzése a cselekvőképességében korlátozott személy felelőssége és feladata. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. Webáruháznak nem feladata és nincs is rá lehetősége, hogy tudja ill. kiderítse ki van az online tranzakciók során a felhasználói oldalon, ezért ennek felelőssége kizárólag a Vásárlót terheli.

A Webáruház használatával történő vásárlás az ÁSZF elfogadása, valamint a megkötendő adásvételi szerződés teljesítéséhez szükséges, az Adatvédelmi szabályzatban foglaltak szerinti adatkezelések tudomásul vétele nélkül nem lehetséges.

Vásárlói kör meghatározása

A Webáruházban megvételre kínált termékek értékesítése kizárólag fogyasztónak minősülő Vásárlók és gazdasági társaságok, mint végfelhasználók részére történik. A termékek kereskedelmi újra, illetve továbbértékesítése nem engedélyezett.

A Webáruház fenntartja a jogot arra, hogy ne fogadjon el olyan szerződéses ajánlatot, amelynél gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy kereskedelmi újra-, illetve továbbértékesítés céljából történt az ajánlattétel. A termékeket kizárólag háztartásban használatos mennyiségben értékesítjük. Amennyiben feltételezhető, hogy a rendelés ezt a mennyiséget túllépi, úgy a Webáruház fenntartja a jogot a Vásárlói ajánlat teljes vagy részleges visszautasítására. Jelen rendelkezés irányadó abban az esetben is, ha a megrendelt termék mennyisége meghaladja az adott termékre a Webáruház által Vásárlóként meghatározott maximális darabszámot. Erről a Webáruház a Vásárlót e-mail útján értesíti.

A Webáruház kifejezetten fenntartja a jogot a Vásárló Webáruház használatából történő végleges vagy átmeneti kizárására és valamennyi, a Vásárlóhoz kapcsolható megrendelés törlésére, amennyiben a Vásárló a Webáruház üzemeltetője által meghatározott ÁSZF, illetve egyéb, a termékoldalon feltüntetett értékesítési feltétel rosszhiszemű megkerülésével, kijátszásával adta le megrendelését. Ilyen visszaélésszerű magatartásnak minősül különösen, ha a Vásárló az adott Termék(ek)re vonatkozó mennyiségi korlátozásokat (jellemzően 1 darab Termék / Vásárló és/vagy háztartás) úgy igyekszik kijátszani, hogy

  • a maximált értékesítési korlátozással érintett Termékre saját adatainak/profiljának felhasználásával több, egymástól függetlenül megrendelést ad le; és/vagy
  • a maximált értékesítési korlátozással érintett Termékre hamis vagy hamisított vásárlói adatok/profil felhasználásával több, egymástól függetlenül megrendelést ad le; és/vagy
  • bármilyen más módon az értékesítési korlátozást kijátssza vagy annak kijátszására törekszik.

Az Harkányi Gyógyfürdő Zrt. ilyen esetben a törölt rendelés kapcsán bármely esetlegesen korábban eszközölt kifizetést a Vásárló számára visszatéríti, és ennek érdekében a törlést követően haladéktalanul (az ésszerűen és elvárhatóan elérhető legközelebbi időpontban) intézkedik a kifizetett összeg visszautalása iránt.

Az elektronikus úton történő szerződéskötésre vonatkozó szabályok, előzetes tájékoztatás

A Webáruház figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:82-6:85§ ára az alábbi tájékoztatást nyújtja a www.harkanyshop.hu szolgáltatásait igénybe vevőknek:

A megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, valamint az értékesítés egyéb feltételeiről a Vásárló a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. A Vásárló a „Kosárba teszem” feliratú gombra kattintva tudja a terméket virtuális kosarába helyezni. A termék(ek) kosárba helyezése nem eredményezi a termék „lefoglalását”, illetőleg nem jelenti a Vásárló részéről sem a vételi szándék kinyilvánítását, sem a megrendelés véglegesítését.

Amennyiben valamennyi a vásárló által igényelt terméket a virtuális kosárba helyezte a „Pénztár” feliratú gombra kattintva folytathatja megrendelését. Ha a „Pénztár” feliratú gombra, vagy a „Kosár” ikonra kattintva, akkor megjelenik a kosár tartalma, ahol leellenőrizheti kosarának tartalmát. A kosár oldalon módosítani tudja a megrendelést, és tételt tud törölni a kosárból.

A vásárlásnak nem feltétele a regisztráció. Ha a Vásárló bejelentkezett fiókjába vagy megadott minden szükséges személyes adatot kiválaszthatja a szállítót. A szállítási adatok megadását követően a Vásárló egy jelölőnégyzetbe helyezett pipával igazolhatja, hogy elolvasta, megértette és elfogadta az általános szerződés feltételeket és az adatvédelmi nyilatkozatunkat. A Vásárlónak ezt követően kell kiválasztania a rendelkezésre álló lehetőségek közül a kívánt fizetési módot. A „Fizetés Barionnal” gombra kattintva véglegesítheti megrendelését. A Vásárló az adatbeviteli hibákat a megrendelés során bármikor javítani tudja.

Amennyiben a Vásárló az online megrendelési folyamatot az ott kért adatok megadásával véglegesítette és a „Fizetés Barionnal” gombra rákattintott, akkor megrendelést ad le, mely a Vásárló részéről kötelező érvényű ajánlatnak minősül. Ezen ajánlat azonban nem jár automatikusan azzal, hogy a Webáruház a Vásárló ajánlatát elfogadta.

A Vásárló megrendelése véglegesítésével egy záró felületre érkezik, ahol tájékoztatjuk a rendelésszámról, a rendelés összértékéről, az egyes termékek várható szállítási idejéről és arról, hogy megrendelésének visszaigazolását e-mailben küldjük el számára.

A szerződéskötésre vonatkozó jogszabályi követelmények

Távollévők között kötött szerződés esetén a vállalkozás a jogszabály által előírt tájékoztatást – világos és közérthető nyelven – a Vásárlóval közli, vagy azt a Vásárló számára elérhetővé teszi az alkalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek megfelelő módon. A tartós adathordozón (ennek minősül az elektronikus levél, az e-mail is) rendelkezésre bocsátott tájékoztatásnak olvashatónak kell lennie.

Ha a távollevők közötti, elektronikus úton kötött szerződés a Vásárló számára fizetési kötelezettséget keletkeztet, a vállalkozás egyértelműen és jól látható módon, közvetlenül a Vásárló szerződési nyilatkozatának megtétele előtt felhívja a Vásárló figyelmét a szerződés szerinti termék lényeges tulajdonságaira a szerződés szerinti termékért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről.

A vállalkozás köteles gondoskodni arról, hogy a Vásárló a szerződési nyilatkozatának megtételekor kifejezetten tudomásul vegye, hogy nyilatkozata fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a nyilatkozat megtétele gomb vagy hasonló funkció aktiválásával jár, a gombot vagy a hasonló funkciót könnyen olvasható módon fizetési kötelezettséggel járó megrendelés vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalmazott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a szerződési nyilatkozat megtétele a vállalkozás javára teljesítendő fizetési kötelezettséget von maga után. A Webáruházban történő megrendelés során ezen tájékoztatási kötelezettségének akként tesz eleget, hogy a „Fizetési Barionnal” gombra történő kattintással kötelező érvényű ajánlatot tesz a kosárba helyezett termék megvásárlására, ami fizetési kötelezettséget von maga után.

A kereskedelmi célú internetes honlappal rendelkező vállalkozás köteles legkésőbb a Vásárló szerződéses ajánlatának megtételekor egyértelműen és olvashatóan feltüntetni az esetleges fuvarozási korlátozásokat és az elfogadott fizetési módokat.

A távollévők között kötött szerződés megkötését követően – ésszerű időn belül, de a termék adásvételére irányuló szerződés esetén legkésőbb az átadáskor a vállalkozás tartós adathordozón visszaigazolást ad a Vásárlónak a megkötött szerződésről. A visszaigazolás tartalmazza a fent részletesen meghatározott kötelező tájékoztatást, kivéve, ha azt a vállalkozás már a szerződés megkötése előtt tartós adathordozón a Vásárlónak megadta; és a Vásárló a 45/2014. (II.26) Korm. Rendelet 29. § m) pontja szerinti nyilatkozatot tett.

A szerződés írásbelisége, iktatása

A Webáruház használatával kötött szerződés nem minősül írásba foglalt szerződésnek. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. azt nem iktatja, így az utólag nem hozzáférhető, nem megtekinthető. Jogi szempontból a webáruházban leadott megrendelések ráutaló magatartás formájában tett jognyilatkozatnak minősülnek.

Az ügyintézés, szerződés nyelve

Bárminemű tájékoztatás, ügyintézés és szerződéskötés nyelve a magyar. A szerződés megkötése is kizárólag magyar nyelven történik, arra Magyarország joga az irányadó.

Termékinformációk

A termékkel kapcsolatos fontos tudnivalókat (így különösen azok lényeges tulajdonságai, jellemzői, stb.), valamint az eladási árakat a Vásárló a termék információs oldalán ismerheti meg még a megrendelése leadása előtt.

Adatbeviteli hibák

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. az adatbeviteli hibáknak („félrekattintások”) a szerződéses nyilatkozat (ami vételár fizetésével járó, kötelező erejű vételi ajánlat) elküldését megelőző azonosítását és kijavítását az alábbiak szerint biztosítja.
A Vásárlónak a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Harkányi Gyógyfürdő Zrt. részére való elküldéséig a Webáruházban bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására a megrendelési felületen.

Ár feltüntetés

A Webáruház által megvételre kínált termékek a termékoldalon feltüntetett, magyar forintban megadott eladásai árai az általános forgalmi adót már tartalmazzák (bruttó árak). A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a weboldalon a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően a termék eladási ára mellett minden esetben feltünteti a termék egységárát is.

Amennyiben a webáruházban valamely terméket kedvezményes áron lehet megrendelni, úgy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a termék korábbi árát is feltünteti. A korábbi árat az árcsökkentés bejelentése esetén az eladásra kínált Termék termékoldalán áthúzással jelöli. A korábbi Ár nem kerül megjelenítésre az általános mennyiségi / értékalapú kedvezmények és egyéb, nem az árhoz kapcsolódó marketing stratégiák esetén (pl. vásárlás mellé ajándék, három kettő áráért, egyet fizet kettőt kap akciók).
A termék vételára nem tartalmazza a csomagküldés/kiszállítás költségeit. Ez utóbbiakról Harkányi Gyógyfürdő Zrt. külön tájékoztatja a Vásárlót a megrendelés folyamata során.

A feltüntetett vételárak mindig végleges eladási árak, azaz árcsökkentés alkalmazása esetén azok már a kedvezményt tartalmazzák.

A Webáruházból megrendelhető termékek vonatkozásában az árváltoztatás jogát a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. fenntartja. Amennyiben Harkányi Gyógyfürdő Zrt. webáruházába minden gondosság és körültekintés ellenére hibás ár kerül feltüntetésre, akkor Harkányi Gyógyfürdő Zrt. nem köteles a terméket hibás áron értékesíteni, hanem felajánlhatja Vásárlónak a helyes és tényleges áron történő teljesítést, amelynek ismeretében Vásárló elállhat vásárlási szándékától.

Hibás árnak minősül különösen, de nem kizárólagosan:

  • nyilvánvalóan téves, irreális ár, ami az érintett termék közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér;
  • esetleg rendszerhiba miatt megjelenő „0” Ft-os vagy „1” Ft-os ár;
  • egyéb feltűnő értékaránytalanságot mutató ár

Harkányi Gyógyfürdő Zrt. az adatbeviteli hibákból, téves, hibás stb. árfeltüntetésből eredő felelősségét a jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékben kizárja.

Ajánlati kötöttség, visszaigazolás, a szerződés létrejötte

A Vásárló a “Fizetés Barionnal” gombra történő kattintással kötelező érvényű és fizetési kötelezettséggel járó ajánlatot tesz a kosárban található termék(ek) megvételére, az erre vonatkozó jelölőnégyzet kipipálásával elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot.

A Vásárló ajánlatának, megrendelésének a Harkányi Gyógyfürdő Zrt-hez való megérkezése a Vásárló részéről ajánlati kötöttséget eredményez. A Vásárló részéről a megrendelés leadása nem eredményezi az Harkányi Gyógyfürdő Zrt. és a Vásárló közötti szerződés létrejöttét.

A Vásárló által elküldött ajánlat (megrendelés) megérkezését a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. automatikusan generált e-mail útján visszaigazolja a Vásárló részére. Ez a visszaigazoló e-mail kizárólag arról tájékoztatja a Vásárlót, hogy a Webáruházhoz a megrendelés megérkezett. Vásárló köteles a visszaigazoló e-mail tartalmát ellenőrizni az általa megadott adatok, paraméterek helyességét leellenőrizni. A hibásan vagy nem kellő részletességgel megadott adatok, információk okán felmerülő bárminemű probléma, szállítási vagy egyéb többletköltség vagy ellehetetlenülés, késedelem Vásárlót terheli, az a Vásárló kizárólagos felelőssége.

A Vásárló a Webáruház honlapján való regisztrációval elismeri, hogy jelen ÁSZF, valamint az Adatvédelmi Szabályzat rendelkezéseit megismerte és elfogadja, a rendelés menetével tisztában van, továbbá az Adatvédelmi Szabályzatban részletezett adatkezelésekhez hozzájárul.
Amennyiben a rendelés elküldését megelőzően a Vásárlónak a termékkel kapcsolatban kérdése merül fel, úgy telefonon, illetve e-mail útján fordulhat a Webáruház ügyfélszolgálatához, ahol készséggel állunk rendelkezésére.

A Webáruházban vásárolt termékek kereskedelmi továbbértékesítése nem megengedett.
Amennyiben a megrendelt termék nem áll rendelkezésre a rendelés idején, illetve a „rendelhető”-ként feltüntetett termék nem beszerezhető a weboldalon feltüntetett időtartamon belül, úgy a Webáruház fenntartja magának a jogot, hogy ne fogadja el az áru megrendelését, ebben az esetben szerződéskötés nem történik, amiről a Vásárló értesítést kap. Bármely, esetlegesen korábban eszközölt kifizetést a Vásárló számára haladéktalanul visszautaljuk.
A megrendelés, vagy annak visszaigazolása akkor tekinthető a Webáruházhoz vagy a Vásárlóhoz megérkezettnek, amikor az a címzett számára hozzáférhetővé válik. Nem terheli a Webáruházat semmilyen felelősség abban az esetben, amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg a Vásárlóhoz, mert hibás e-mail címet adott meg, illetve az e-mail fiók tárhely telítettsége miatt számára nem hozzáférhető.

Termék átvétele és szállítása

Házhoz szállítás kizárólag Magyarország területére történő kiszállítás esetén vehető igénybe. Magyarország területén kívüli értékesítés és szállítást a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. nem biztosít.

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a termék Vásárlóhoz történő eljuttatása érdekében futárszolgálatot vesz igénybe. Házhoz szállító partnereink GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. (2351 Alsónémedi GLS Európa u. 2.) valamint a MPL Magyar Posta Zrt. (Székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6). A Vásárló maga választhatja ki, hogy a szerződéses szállító partnerek közül melyik futárszolgálat szolgáltatásait kívánja igénybe venni.

A házhozszállító partnerek a szállítás teljesítéséhez vásárlói adatokat dolgoz fel.

Fizetési feltételek

A Vásárló a termékek házhozszállítási szolgáltatásának igénybevételéhez mind a szállítás díját, mind pedig a termék(ek) ellenértékét előre fizetéssel köteles teljesíteni. A szállítási opció kiválasztása esetén lehetséges fizetési módok: bankkártyás fizetés.

Házhozszállítás folyamata:

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a vevő által választott futárszolgálat útján juttatja el a terméket a Vásárlónak. Amelynek átvételét a címzett, illetve az egyéb jogosult átvevő fuvarlevél, futárlista, illetve egyéb elismervény, bizonylat aláírásával igazolja.

A küldemény átvétele megtagadásának minősül a Címzett vagy az igazolt meghatalmazott azonnali átvételtől elzárkózó egyértelmű nyilatkozata, ideértve azt az esetet is, amikor a Címzett vagy az igazolt meghatalmazott elzárkózik az átvételi jogosultság vagy a személyazonosság igazolásától. Az átvétel megtagadása esetén a futár az átvétel megtagadásának tényét – mint kézbesíthetetlenségi okot – a kézbesítési okiraton, valamint a küldeményen vagy a kísérőokiraton feltünteti és vevőértesítőt hagy hátra a kézbesítési címen.

Kézbesíthetetlennek minősül a küldemény, amelyet a Harkányi Gyógyfürdő Zrt-n kívülálló okból a Címzettnek (vagy az egyéb jogosult átvevőnek) nem lehet kézbesíteni.

Kézbesíthetetlen a küldemény, ha

  • a küldemény címzése vagy címe nem megfelelő, vagy a cím nem létező, vagy a címhely azonosításra nem alkalmas vagy nem egyértelmű (jelzése: „cím nem azonosítható”),
  • a Címzett a címen nem egyértelműen azonosítható vagy nem ismert (jelzése: „címzett ismeretlen”),
  • a Címzett elköltözött (jelzés: „elköltözött”),
  • a Címzett a küldemény átvételét megtagadta, illetve a küldeményt nem fogadta el (jelzése: „átvételt megtagadta”),
  • a kézbesítés vagy a vevőértesítő hátrahagyása bármely okból nem lehetséges (jelzése: „kézbesítés akadályozott”)

A kézbesíthetetlenség okát a futár a kézbesítési okiraton, valamint a küldeményen vagy a kísérőokiraton a megfelelő jelzéssel feltünteti.

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a kiszállítást egy alkalommal kísérli meg. A kézbesítés meghiúsulása esetén Harkányi Gyógyfürdő Zrt jogosult a szerződéstől egyoldalú nyilatkozattal elállni és a házhozszállítási díjat megtartani. Harkányi Gyógyfürdő Zrt a Vásárló által a kézbesíthetetlen termék vonatkozásában megfizetett vételárat – a szállítási szolgáltatás díjának kivételével – az elállástól számított 14 napon belül a Vásárló által megadott bankszámlaszámra visszautalja.

Harkányi Gyógyfürdő Zrt kizárja felelősségét a házhozszállítás teljesítésében bekövetkező bármely olyan késedelemért vagy mulasztásért, a szolgáltatás hatékonyságának csökkenéséért vagy szüneteléséért, amely az Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vagy a házhozszállító partner irányítási körén kívül eső, külső okból következik be, így különösen, de nem kizárólagosan, a kézbesítési szolgáltatást nyújtó futárpartnerek elérhetetlenségét, műszaki problémákat, karbantartási munkálatokat, természeti katasztrófákat, szélsőséges időjárási körülményeket, sztrájkokat, járvány miatti korlátozásokat és egyéb, a vis maior körébe tartozó körülményeket.

Fizetés, számlakiállítás

A rendelési folyamat befejezése után a Vásárló bankkártyával tud fizetni a Barion rendszeren keresztül, vagy a termék átvételét követően készpénzben. Csomagautomatába történő kézbesítés esetén készpénzes fizetésre nincs lehetőség.

A fizetés során beírt adatokat a Webáruház nem tárolja, azokat az adott fizetéskezelő cég kezeli és a pénzügyi szolgáltatók eltérő adatvédelmi rendelkezései lépnek érvénybe ezen esetekben.
A termék kifizetésével kapcsolatban a Vásárló érdekkörében felmerülő összes költség – különösen, de nem kizárólag a tranzakciós illetékek – minden esetben a Vásárlót terheli.

Harkányi Gyógyfürdő Zrt felhívja a Vásárlók figyelmét arra is, hogy a Webáruházban történt termékértékesítés esetén a teljesítési időpont az a nap, amikor az árut a Harkányi Gyógyfürdő Zrt a kiszállítást végző logisztikai partnernek átadja.

Vásárló köteles a rendelés leadásakor fokozottan ügyelni a helyes vevő adatok megadására. Az elektronikusan megküldött számlán szereplő adatokat a Vásárló köteles az átvételt követően az elvárható legrövidebb időn belül ellenőrizni. Harkányi Gyógyfürdő Zrt nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a számla vevő adatainak utólagos módosítására – a nyilvánvaló név- és címelírási hibát (pl. betűhiány, helyesírási hiba) ide nem értve – a számla kiállítását követően nincs lehetőség.

Harkányi Gyógyfürdő Zrt kizárólag magyar forintban (Ft) állítja ki a számviteli bizonylatot.
A Harkányi Gyógyfürdő Zrt által kibocsátott számla megfelel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben, és az egyéb vonatkozó jogszabályokban a számlára vonatkozó jogszabályokban előírt feltételeknek.

Harkányi Gyógyfürdő Zrt mind saját, mind pedig a Vásárlók védelme érdekében fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a pénzügyi partner a fizetési tranzakció végrehajtásakor visszaélés gyanújára okot adó körülményt észlel, illetve arról szerez tudomást a kártyakibocsátó társaságtól és erről a Harkányi Gyógyfürdő Zrt -t tájékoztatja, úgy Harkányi Gyógyfürdő Zrt a szerződés teljesítését az eset körülményeinek kivizsgálásáig és a pénzügyi partner újabb tájékoztatásáig felfüggessze. Természetesen ebben az esetben Harkányi Gyógyfürdő Zrt tájékoztatást küld a Vásárló részére.

A visszaélés gyanús esetekben a Harkányi Gyógyfürdő a jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékben kizárja felelősségét – különösen, de nem kizárólagosan – a szerződésszegésre (nem teljesítés, késedelmes teljesítés stb.) alapított vásárlói igények vonatkozásában.

Fogyasztónak minősülő Vásárló jogszabályon alapuló elállási joga

Ha a Vásárló fogyasztónak minősül, megilleti az elállás joga a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet értelmében a Webáruházban vásárolt termékek tekintetében.

A Ptk. 8:1.§ 3. pontja értelmében fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.

A fogyasztónak minősülő Vásárló jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén

  • a terméknek,
  • több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,
  • több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,

az átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni. A fogyasztónak minősülő Vásárlót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.

Ha a fogyasztónak minősülő Vásárló elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postai úton, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével az Harkányi Gyógyfürdő Zrt részére az elállásra nyitva álló időszak alatt.

A fogyasztónak minősülő Vásárlót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az jelen ÁSZF-ben meghatározott rendelkezéseknek, illetve a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Ha a fogyasztónak minősülő Vásárló a megjelölt határidőben, minden kétséget kizáróan igazolható módon nem küldi meg elállási nyilatkozatát, ez úgy minősül, hogy a fogyasztónak minősülő Vásárló nem teljesítette az elállási jog gyakorlásához szükséges feltételeket, ezért a szerződése nem kerül felbontásra, szerződése továbbra is hatályban marad.
Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztónak minősülő Vásárló az erre irányuló nyilatkozatát az elállási időszak alatt (akár a 14. naptári napon) elküldi a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. részére.

Postai úton történő közlés esetén a postára adás dátumát, e-mailen keresztül történő közlés esetén az e-mail megérkezésének időpontját veszi figyelembe a Harkányi Gyógyfürdő Zrt a határidő számítás szempontjából. A fogyasztónak minősülő Vásárlónak az elállási nyilatkozatát tartalmazó levelét ajánlott küldeményként szükséges postára adnia annak érdekében, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.
A fogyasztónak minősülő Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha az elállási Időszak lejárta előtt (14, azaz tizennégy nap) elküldi elállási nyilatkozatát a fentebb írtak szerint az Harkányi Gyógyfürdő Zrt részére.

A fogyasztónak minősülő Vásárló elállás esetén köteles a megrendelt terméket késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszaküldeni az Harkányi Gyógyfürdő Zrt részére a 7815 Harkány, Kossuth L. u. 7. szám alatti visszaküldési címre.

A termék visszaküldésének költsége a fogyasztónak minősülő Vásárlót terheli. A termék visszaküldési költségén kívül az elállás kapcsán a Vásárlót semmilyen más költség nem terheli.
Ha a fogyasztónak minősülő Vásárló eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Vásárló elállási nyilatkozatának kézhezvételétől (arról szóló értesüléstől) számított 14 napon belül a Harkányi Gyógyfürdő Zrt visszatéríti a fogyasztónak minősülő Vásárló által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, kivéve a termék Harkányi Gyógyfürdő Zrt részére történő visszaküldéséért fizetett költséget, a Vásárló nem magyarországi banknál vezetett bankszámlájára történő vételár visszautalással felmerülő tranzakciós stb. költséget vagy banki készpénzbefizetés költségét.

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a fogyasztónak minősülő Vásárló nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte. Banki utalásos fizetés esetén minden esetben a fizetéskor megadott bankszámlára utaljuk vissza a visszáru összeget. Készpénz visszafizetésére nincs lehetőség.
Abban az esetben, ha a fogyasztónak minősülő Vásárló a termék megvásárlására irányuló szerződéstől egyoldalú nyilatkozattal eláll, azonban az elállással érintett terméket annak jellege, tulajdonságai, illetve működése megállapításához szükséges használatot meghaladó mértékben használta, a termékben bekövetkező értékcsökkenésért felelősséggel tartozik. Ezen értékcsökkenéssel arányos összeget a Harkányi Gyógyfürdő Zrt az elállási joggal érintett termék vételárának visszatérítése során érvényesíti, azaz ezen összeget a visszatérítendő vételárból beszámítással levonja.

Elállás következményei

Érvényes elállás esetén minden kölcsönösen kapott teljesítés visszatérítendő. Amennyiben a fogyasztó nem tudja visszatéríteni számunkra a kapott teljesítést, illetve csak részben tudja, vagy csupán a termék jellegének, tulajdonságainak megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredően elhasznált értékcsökkenten tudja visszaadni, kötelessége az ebből eredő kárt megtéríteni.

A fogyasztót terhelik a termék visszaküldésének közvetlen költségei.

A fogyasztó által kifizetett összeget – ide nem értve a termék vásárlóhoz történő kiszállításának költségét – haladéktalanul, de legkésőbb a fogyasztó elállásra vonatkozó jognyilatkozatának tudomásulvételétől számított 14 napon belül fizetjük vissza. Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a Webáruház mindaddig visszatarthatja visszafizetendő összeg kifizetését, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte és a tulajdonjog átruházása megtörtént-
A visszatérítés során a Webáruház az eredeti ügylet során alkalmazott (fogyasztó által igénybe vett) fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz.

A felek eltérő megállapodása hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogot

  • romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
  • olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

Felelősség
A Webáruház részéről megfelelő, szerződésszerű teljesítésének minősül, amennyiben a termék a honlapon szereplő tájékoztatáshoz képest kedvezőbb, előnyösebb paraméterekkel rendelkezik.

Webáruházat semmilyen felelősség nem terheli, amennyiben a szállítási késedelem, illetve egyéb probléma a Vásárló által pontatlanul és/vagy hibásan megadott adatok miatt következett be.
A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. minden felelősséget kizár a honlap használói által tanúsított magatartásokért. A honlap használója kizárólagosan és teljes mértékben felelős saját magatartásáért, Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a jogszabályi keretek közt az eljáró hatóságokkal teljes mértékben együttműködik az esetleges jogszabálysértések felderítése érdekében.

A honlapunk tartalmazhat olyan linkeket, amelyek más szolgáltatók oldalaira mutatnak, azonban a Webáruház nem vállal felelősséget ezen szolgáltatók tevékenységéért, illetve adatvédelmi megfelelőségéért.

A Vásárló a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. honlapját kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. nem vállal felelősséget a használat során az Harkányi Gyógyfürdő Zrt. érdekkörén kívül felmerülő, a szerződéskötéskor előre nem látható és el nem hárítható vagyoni és nem vagyoni károkért.

Kellékszavatosság

A fogyasztónak minősülő Vásárló a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. hibás teljesítése esetén az Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-vel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait a fogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíteni már nem tudja.

Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.

A Vásárló – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a Vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Harkányi Gyógyfürdő Zrt. költségére a Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Felhívjuk a figyelmet, hogy természetes személy fogyasztó által kötött szerződés esetén a fogyasztó a kellékszavatossági jogai keretében a hibát maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

A Vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. adott okot.
A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. -vel. A Vásárló közvetlenül a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. -vel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

A szerződés teljesítésétől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a fogyasztónak minősülő Vásárló igazolja, hogy a terméket a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. -től vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben Harkányi Gyógyfürdő Zrt. csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha bizonyítja, hogy a termék hibája a Vásárló részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben Harkányi Gyógyfürdő Zrt. bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Vásárlónak felróható okból keletkezett, nem köteles a Vásárló által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már a Vásárló köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Ha a Vásárló a szavatossági igényét a terméktől – a megjelölt hiba szempontjából – elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Termékfelelősség

A termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló – választása szerint – jelen ÁSZF-ben meghatározott kellékszavatossági jogot vagy termékfelelősségi/termékszavatossági igényt érvényesíthet.

A fogyasztónak minősülő Vásárlót nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a fogyasztónak minősülő Vásárló a gyártóval szemben érvényesítheti.

Termékszavatossági igényként a fogyasztónak minősülő Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló kell bizonyítania.

Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Termékszavatossági igényét a fogyasztónak minősülő Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. A fogyasztónak minősülő Vásárló a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős.

A fogyasztónak minősülő Vásárló termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A Ptk. értelmében gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója.

Eljárás hibás termék esetén, reklamáció

A hibás termék miatt az ezzel kapcsolatos igény nyitva álló időszakban jelen ÁSZF-ben meghatározott ügyfélszolgálaton érvényesíthető.

Ha a Vásárló nem minősül fogyasztónak, azaz a Vásárló a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységének keretében adja le megrendelését, a hiba miatti követelés az áru átvételétől számított 1 éven belül elévül.

Abban az esetben, ha mennyiségi, vagy minőségi kifogása van, szíveskedjen ügyfélszolgálatunknak bejelenteni reklamációját. Szállítónk díjmentesen visszaszállítja a terméket, amennyiben véletlenül más, vagy nem annyi terméket küldtünk, mint amit a megrendelésben leadott, illetve a termék sérült. Ezt követően haladéktalanul felvesszük Önnel a kapcsolatot és díjmentesen kiszállítjuk a megrendelt terméket.

A Webáruház célja, felelősség korlátozása

A Webáruház célja a rajta megtalálható árucikkek értékesítése. Az egyes árucikkeknél megjelenített képek a valóságtól nem lényeges tulajdonságaikban eltérhetnek. A termékekről feltüntetett dobozképek tájékoztató jellegűek, jellemzően megegyeznek azzal, amelyet Vásárló ténylegesen kézhez is kap, de nem lényeges tulajdonságokra vonatkozó eltérés lehetséges, amellyel kapcsolatban felelősséget nem vállalunk.

A Webáruházban való vásárlás feltételezi Vásárló részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különösen a technikai paraméterekre és az internet használata során felmerülő hibákra.

Harkányi Gyógyfürdő Zrt. semmilyen módon különösen nem vállal felelősséget:

  • az internetes hálózatban történő bármilyen működési hibáért, ill. a Webáruház használatának ezen hibákon alapuló akadályoztatásáért, zavaraiért és az ezekből adódó következményekért
  • bármilyen adat, vagy akár elküldött akár fogadott e-mail fogyasztó/látogató érdekkörében történt elvesztéséért, meg nem érkezéséért, késlekedéséért és az ebből adódó következményekért
  • akár a küldő akár a fogadó oldalán a spam-szűrő túlzott aktivitása miatt a leveleknek Levélszemét/Spam/Promotion stb. mappába kerüléséért, illetve az ebből adódó következményekért, esetleges elvesztésért, törlésért
  • bármelyik kommunikációs vonalban történő bármilyen meghibásodásért, akár a küldő, akár a fogadó oldalán, akár a közbeeső csatornák bármelyikén.

Harkányi Gyógyfürdő Zrt. nem felelős semmilyen alapon, semmilyen sem közvetlen, sem közvetett kárért, ami a Webáruházhoz való csatlakozás vagy használat során a fogyasztó/látogató érdekkörében, illetőleg a fogyasztó mulasztásából eredően következett be. A látogató feladata megóvni a számítógépét az azon tárolt adatokat az esetleg behatolásoktól és egyéb káros eseményektől.

Harkányi Gyógyfürdő Zrt. előzetes értesítés nélkül is fenntartja a jogot bármely ár, adat, határidő és egyéb paraméter, valamint a szerződési feltételek megváltoztatására. Ezen változtatás, vagy bármely módosítás a Webáruházban való megjelenés, feltüntetés időpontjában lép életbe. Amennyiben Vásárló bármely módosítással nem ért egyet, a vásárlás nem lehetséges. Az eszközölt módosítás nem érinti a már megkötött, de még nem teljesített szerződéseket. Vásárló teljeskörűen és korlátlanul felel az általa megadott adatokért.

Fogyasztói jog- és igényérvényesítés

Panasztétel
Panasznak minősül a fogyasztó Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-vel szemben előterjesztett, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. -nek, vagy érdekében, illetve javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó, egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányuló kifogása, a kellékszavatossági, termékszavatossági igény kivételével.

Amennyiben a fogyasztónak minősülő Vásárló fogyasztói jogainak megsértését vagy ennek veszélyét észleli, illetve egyéb okból kifogásolja Harkányi Gyógyfürdő Zrt. rendelésével, vásárlásával, jótállási, kellékszavatossági vagy bármilyen egyéb igényével kapcsolatos eljárását, úgy panaszával a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. ügyfélszolgálatához fordulhat az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: +36-30/572-7711

Telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége:

Hétfőtől péntekig: 8:00 – 16:00

E-mail: webaruhaz@harkanyfurdo.hu

A Vásárló a panaszát személyesen is jogosult bejelenteni a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. székhelyén (7815 Harkány, Kossuth l. u. 7.).

Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a bejelentett szóbeli panaszt haladéktalanul megvizsgálja, és – amennyiben lehetséges – intézkedik annak orvoslása érdekében; amennyiben a panasz azonnal nem intézhető el, vagy ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, úgy Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a fogyasztói panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet a fogyasztóvédelmi törvénynek megfelelően 3 évig őriz meg, és annak egy példányát a fogyasztónak átadja. Harkányi Gyógyfürdő Zrt. az írásbeli panaszt a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően legkésőbb 30 napon belül írásban, érdemben megválaszolja, a panaszt elutasító döntését írásban indokolja.

Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál:

Amennyiben a fogyasztónak minősülő Vásárló fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye vagy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. székhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.

Békéltető testület eljárásának kezdeményezése:

Amennyiben Harkányi Gyógyfürdő Zrt. és a fogyasztónak minősülő Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-vel való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve – belföldi lakóhely vagy tartózkodási hely hiányában – fordulhat a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is. A regionális Békéltető Testületek illetékességéről és elérhetőségéről itt érdeklődhet: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

Bírósági eljárás kezdeményezése

Vásárló jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. rendelkezései szerint.

Záró rendelkezések

Harkányi Gyógyfürdő Zrt. jogosult jelen ÁSZF-t bármikor, egyoldalúan módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően leadott megrendelésekre alkalmazandóak. Harkányi Gyógyfürdő Zrt. fenntartja a jogot, hogy bármikor, bármilyen változtatást, javítást hajtson végre a Webáruházon, előzetes figyelmeztetés nélkül.

A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel

  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”),
  • az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény,
  • a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet,
  • a fogyasztó és a vállalkozás között szerződés részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet, valamint
  • a fogyasztóvédelemről szóló1997. évi CLV. törvény rendelkezéseire.